King Arthur👑
Nennius szerzetes a "Historia Brittonum" c. könyvében hivatkozott először "Arthur"-ra (830), mint harcosra, ezenkívül a Walesi Évkönyvekben említik őt, illetve az ősi kelta nyelven íródott Gododdin-ban, legtöbb esetben a badoni csata kapcsán. A későbbiekben egyre több kibővített történet született, melyekbe már maga a kerekasztal, a lovagok, és a Szent Grál keresése is bekerült. A legenda alapjait a „Geoffrey of Monmouth - Historia Regum Brittannie” c. műve fektette le, ami 1136-ban íródott, egy kelta kézirat forrásából, tulajdonképpen ez az első Arthur élettörténet, említi a varázskardot, Merlin-t, és Lancelot-ot is. Mivel számos utat, és mondakört nyitott meg, így ez alapján nagyon sok író ragadott tollat, és tovább bővítették Camelot legendáit.
A korábbi históriákban Merlin-t még Myrddin néven említik jövőbelátószemélyként, Geoffrey hivatkozott rá először a ma elterjedtebb nevén, mint hatalmas varázslóra, aki jelentős szerepet kapott Arthur történetében, így én segítségül is hívnám őt, mivel egymagam nem tudnám megidézni a hős királyt. ☆⌒('▽^人)
A legenda szerint Arhur, Uther Pendragon fia volt, de Merlin tanácsára elvitték a gyermeket a királyi udvarból, hogy biztonságban nevelkedhessen. A félelem beigazolódott Uther korai halálával, a trónért harc indult.
Merlin, hogy időt nyerjen, és csillapítsa a kedélyeket kardot vájt bele egy sziklába varázslattal, és azt mondta az a jogos uralkodó, aki ki tudja húzni a pengét. Senkinek nem sikerült, mígnem végül évekkel később a fiatal legény, Arthur, kivette a kőbe zárt kardot, király lett, és a Badon-hegynél megállította a szászokat.
A legtöbbeknek Arthur-ról bizonyára három szó jut eszébe : Merlin, Camelot, és a kerekasztal. A király udvara Camelot volt, itt hozta létre a lovagjaiból álló szövetséget is, a kerekasztal az egyenlőséget szimbolizálta. A legendák szerint számos varázstárgy felkutatása is céljuk volt, mindezekből a legtöbbet említett a Szent Grál. Arthur úgy vélte, hogy ez az ereklye megszünteti a betegségeket a birodalmában. Merlin segítségével jutott az Excalibur-hoz a Tó Asszonyától, ezzel a karddal lett legyőzhetetlen.
Merlin Mab tanítványa, aki egy ősi varázsló, Merlin-nek azt a feladatot adja, hogy legyen a hírnöke, hogy az emberek soha ne felejtsék el őt, és a régi isteneket, Merlin nem ért egyet az emberek irányításával, így útjaik elválnak.
Morgan La Fay neve is ismerős lehet, ő Arthur féltestvére, varázserővel bír, Mab őt is tanítványául fogadja, hogy együttes erővel győzzék le a varázslót, és üdvöskéjét, Arthur-t.
Geoffrey művében Arthur a római Lucius Tiberius ellen vonul háborúba, és addig Britannia védelmét unokaöccsére hagyja, Mordred-re, ám ő elárulja őt, feleségül veszi Guinevere-t, Arthur kedvesét, és elfoglalja a trónt. A csata után az uralkodó visszatér, és kénytelen megvívni Mordereddel Camlann-nál, igaz megöli unokaöccsét, de ő is halálos sebet kap, így Merlin Avalon szigetére viszi, az Excalibur pedig visszakerül a tündér oltalmába.
Geoffrey művében Arthur a római Lucius Tiberius ellen vonul háborúba, és addig Britannia védelmét unokaöccsére hagyja, Mordred-re, ám ő elárulja őt, feleségül veszi Guinevere-t, Arthur kedvesét, és elfoglalja a trónt. A csata után az uralkodó visszatér, és kénytelen megvívni Mordereddel Camlann-nál, igaz megöli unokaöccsét, de ő is halálos sebet kap, így Merlin Avalon szigetére viszi, az Excalibur pedig visszakerül a tündér oltalmába.
Olyan verzió is létezik, hogy Mordred "beépül" úgymond az udvarba, és a kerekasztal lovagjainak tagja lesz nem felfedve igazi kilétét, eközben ketten Morgan La Fay-el összefogva Arthur megbuktatásán munkálkodnak. Sokféle feldolgozással, és romantikus szállal is bővült Camelot világa az évek során. Későbbi francia író tette hozzá Gunevere, és a Lancelot közötti románcot, ebből is létezik valós szerelmen alapuló történet, illetve csupán Morgana varázslata által keltett vonzalom, és viszály. Nekem személy szerint inkább a varázslaton alapuló feldolgozás tetszett jobban, hiszen Lancelot egyben Arthur legjobb barátja is volt, így eléggé szomorú történetnek találtam a megcsalást.
A megidézett Király pedig olyan menő, hogy nem is egy, hanem rögtön két Excalibur-ral rendelkezik *.*, így könnyedén jöhet a következő kaland. (๑˃ᴗ˂)ﻭ