"Erőszakos mókus" 😲



Először 1935-ben került lejegyzésre a Sunekosuri (脛擦り) a youkai enciklopédiában (Yokai Jiten), rövid időn belül igen népszerűvé vált a művészek, és az animék világában is, ami főleg aranyos, "nagy teret adó" ábrázolásmódjának köszönhető.
Esős időszakban jönnek elő, az Okayama prefektúrából származik, rád tapadnak, a flórklór szerint a sípcsonthoz dörgölőznek, illetve az ember lábai közé fonják magukat, ezzel megnehezítve a járást, "erőszakos mókus"-oknak is nevezték őket, mert annyira szorosan tapadnak, és ha le is esnek visszamennek, átragadnak a másik oldalra stb.

Mizuki Shigeru art

Kezdetben kutya-, macskaszerű lényként írták le,  a "nagy áttörést" Mizuki Shigeru - GeGeGe no Kitaro (1960), és youkai történetei tették meg, itt az állat összetudott gömbölyödni, de természetes macska alakban is járt kelt.
Mizuki Shigeru művész, és egyben elismert történész is volt, youkai gyűjteményeket is készített színes illusztrációkkal, illetve saját II. Világháborús tapasztalatait is kiadta, világ-, és japán történelemmel is foglalkozott.



Mizuki Shigeru - Youkai Daihyakka (Art Guide Book)
Youkai Enciklopédia

A Sunekosuri mint említettem hamar népszerű lett, és a művészek kreativitása miatt igen aranyos külsőket is kapott, hol plüssgömbben lévő macskafej, hol pedig egyszerű plüsslabdacsként bukkant fel világító szemekkel. A későbbiekben egyre többen támasztották alá, hogy macskaszerű lényről van szó, és maguk is megtapasztalták a létezését, egyes youkai kutatók szerint, ez csak a manga, illetve Mizuki Shigeru könyveinek ráhatása miatt volt. 


Eredetileg "veszélytelenek", persze megbotolhat bennük az ember, és bosszantóak, egy másik legendával a gyerekeket fegyelmezték, óva intették, azzal hogy ne mászkáljanak, futkossanak éjszaka, mert amiatt a bizonyos youkai miatt még orra esnek.
Létezik erőszakosabb változata is a történetekben, mégpedig ami energiaelszívásra is képes. Nekem mindig a Fukigen na Mononokean c. anime jut erről eszembe, amikor Bolyhoska Ashiya-ra tapad, és már kúszva, mászva, bottal, lerokkanva megy az iskolába, annyira be akar érni, de nincs energiája, és minden nap egyre közelebb jut, nagyon sokat nevettem rajta, a kis szőrpamacs meg csak egyre nagyobb, és nagyobb, míg végül Ashiya "rátalál" Abeno-ra.

Fukigen na Mononokean
mononokean.tv

Az Edo-korszak (1603-1868) óta léteznek "útmutatók", feljegyzések a youkai-król, ami egyre bővült az évek során, előfordulási helyeikről, hogyan kerülhetőek el, úgymond túlélési tippekkel látták el az olvasókat. Kezdetben a youkai szó nem nagyon volt elterjedt az irodalomban, inkább a Meiji-korszakban vált azzá (1868-1912), előtte a mononoke volt használatos a megmagyarázhatatlan, ijesztő dolgokra, illetve bakemono, ayakashi, oni szavak.
E feljegyzések növekedéséről, majd enciklopédiává alakulásáról jut eszembe Bai Ze (kínai mitikus lény), vagyis "Hakutaku könyve", még pedig az a történet, mikor találkozott a "Yellow Emperor"-ral (Huangdi) járőrözés közben, majd beszélgetésbe elegyedtek. Bai Ze mintegy 11520 csodás lényről mesélt. A szokásaikat, hogyan lehet védekezni ellenük, ebből született Hakutaku könyve, egy gyűjtemény a természetfeletti lényekről. 
Bai Ze (Hakutaku) japán legendában is szerepel, miszerint megjósolta, hogy a következő években halálos járvány fog végigsöpörni, de azt mondta az ő talizmánját használják védelemként, azóta Hakutaku-t a gyógyítás, és gyógynövények őrzőjének is nevezik. 
Na most ezt átformálva Hakutaku szemszögéből a Hoozuki no Reitetsu c. animében úgy történt, hogy berúgott, megcsúszott egy felhőn, és leesett, állati alakjába maradt, mert nem volt magánál, majd a Császár rátalált, elkapta, majd az infóért cserébe engedte el. 😂



Hoozuki no Reitetsu
hozukino-reitetsu.com

Az is kiemelendő, hogy Hakutaku vérig volt sértve az elmesélésében, hogy az udvarban nem tetszett a rajzolása senkinek, pedig szívét lelkét beleadta (ezért is imádom a Hoozuki-t, nagyszerűen emel ki történelmi, illetve flórklór témákat, és ha nem ismertük addig, emiatt fogunk utánanézni). Lehet Hakutaku közvetve hozzájárult akkor az enciklopédia elkészítéséhez is? 🤔


"Mindet rajzoljam le???"

A mű🖌️:
Hoozuki no reitetsu

Magával a Sunekosuri-val találkozhatunk még a figuravilágban is, pl Nyanko sensei-it is ábrázolták a macskafejes, plüssgömbös megoldással, a Nioh 2 játékban is velünk van pufók macska képében, segítve karakterünket, "Clay Bell" -el idézhető meg, ezt az agyagcsengőt a Jomon-korszak (i.e. 300-ig, 10 000 évig tartó korszak) óta használták már, eredetileg a démonok elriasztására.



Ha egy esős napon hazafelé megyünk, és megbotlunk, vagy elnehezednek a végtagjaink biztosan eszünkbe fog jutni a tapadós kis szőrmók.

Köszönöm, hogy velem tartottatok! 
Share:

Életeken át🌳


A "Make Fantasy Real" elkészítette kis figurái mellé bónusznak Tushan szerelmi fáját. A "Bitter Love Tree" (Keserű Szerelmi Fa) a Fox Spirits Matchmaker donghua-ból lehet ismert (japán szinkronnal is elkészült az eredeti mandarin mellett, Japánban Enmusubi no Youko-chan címen sugározták), egy kínai manhua alapján készült, melyet Xia Tian Dao írt.

Fox Spirit Matchmaker doungha
Studio: Haoliners Animation League
Producers: Tencent Animation and Comics

Mesés munkát végzett a Make Fantasy Real, a gyártó 2015 óta üzemel Kínában, már a csomagolás is festői, a thusani fa elevenedik meg rajta, a talapzat diorámaszerű, nem sima egyenes base, tökéletes a fotózáshoz. A cégtől a fához tartozóan hat kis figura került kiadásra, a szerelmesek együtt díszdobozban, illetve Tushan jelenlegi vezetője Tushan Yaya, és testvére Thusan Rongrong együtt érkeznek. Nem egyen dobozosak a figurák, a pároknak van egy közös boxuk, rajta képpel róluk, a fáról, a belső tartók pedig már ablakosak, mindenkinek címerrel az oldalán.






A fa története

Tushan városát e fa köré építették, és a "Fox Spirit" Klán otthona, úgymond üzleti vállalkozás üzemel itt. Örök probléma, ha egy ember, és egy spirituális létforma szerelembe esik, ugyanis igen rövid, és fájdalmas, mert az emberek rövid életűek, így lehetőség nyílik arra, hogy a fa alatt fogadalomra kerüljön sor, a szellemek erejük bizonyos százalékát adják, hogy választottjuk következő életében is visszataláljon hozzájuk előző emlékeivel együtt, és akár a be nem teljesült szerelem jól végződjön. Tushan-ban több száz szellem "üdül" miközben várják szerelmük reinkarnációját, és esetleg elmondhassák amit nem tudtak.

Fox Spirit Matchmaker doungha
Studio: Haoliners Animation League
Producers: Tencent Animation and Comics

A klán-nak nincs könnyű dolga, garancia ugyanis nincs a sikerre, ez csak egy lehetőség az egyesülésre, az emberek ugyanis csak akkor reagálnak a fogadalomra, és emlékeznek, ha bennük van az akarat tudat alatt úgymond. Az ilyen "problémákat" igyekeznek elhárítani a "páregyesítők".
A doungha során több ügyet is megismerünk, "matchmaker" párosunk véletlen folytán verődik össze (Tushan Susu, Bai Yuechu), és lassan az ő múltjukra is fény derül.

Make Fantasy Real - Dongfang Yuecu figura, és Fox Spirit címer

Akik fogadalmat tesznek a fa alatt, azok nevei bekerülnek a Tushan Páregyesítők Varázskönyveibe, ez egy segítség nekik is, aki megkapja az ügyüket a jövőben, információkat is talál benne a múltjukkal kapcsolatban.
Mint mindenkinek, ennek a klánnak is van ellensége, nem más, mint az árnyékrókák, Tushan fő védelmezője a királynő hatalmas spirituális ereje, illetve a "Silver Moon Fox Guard", akik a "pihenő" szellemek biztonságára is ügyelnek.

Fox Spirit Klán - Tushan Susu, Tushan vezetője Yaya, és Tushan második védelmezője Rongrong
Studio: Haoliners Animation League
Producers: Tencent Animation and Comics

Tehát Tushan "teljes marketingje" a Szerelmi Fá-ra épül, illetve az ehhez kapcsolódóan felajánlott festői üdülőhelyekre, ahol a szellemek várakozhatnak az eljövendő esélyre. ❤️

*Ti mit szólnátok ha beállítana egy szellem valamelyik klánból, és azt mondaná, hogy előző életetekben ismert, és esetleg most is megismerne?  
🤔😀

Share:

"Mew Mew Power in Your Face!" 😸



Sürgés-forgás a Nakayoshi magazinnál, nem csoda, hiszen az évfordulóra készülnek. 1954. decemberében jelent meg az első szám Japánban a Kodansha kiadásában, idén (2020) év végén lesz immár 65 éves manga publikálási történelmet maga mögött hagyó kiadvány.

Szintén ebben az évben ünnepli évfordulóját a Tokyo Mew Mew manga, amelyet Mia Ikumi rajzolt, és Reiko Yoshida írt, a Nakayoshi magazin 2000. februári számában debütált, majd 2001-ben a Kodansha manga formában is megjelentette (összesen 7 kötet, később Tokyo Mew Mew a La Mode, 2 kötet).



Producers: Kodansha, TV Aichi
Studio: Studio Pierrot
Licensor: 4Kids Entertainment
2002

2002-ben anime feldolgozást kapott a manga 52 epizóddal. Nálunk is ment a széria szinkronnal, meg is maradt az ember fülébe Zoey (Ichigo) nagy belépő mondata, amit elsütött, ha volt "ideje": "Macska izom,macska karom, macska varázs tejhatalom!", amúgy az angol verzió is igen kis rímes lett: "Mew Mew Style, Mew Mew Grace, Mew Mew Power in Your Face!". Mivel nem ment végig a sorozat nálunk, így azok a kitartó megszállottak akik szerették volna látni mi lett a kaland vége, át kellett szokniuk az eredetire : "Chikyuu no Mirai ni, Gohoshi Suru ~ Nyan!" (A Föld jövőjéért szolgálunk - Nyan!), említették is a megjelenések után, hogy míg a japán vágatlan, és az összes többi szinkron, amit ebből fordítottak 1-2 mondatos kifejezést tartalmaz, addig az angol, és az ebből fordított vágott verziók átmentek "minirap szövegbe", érdekes dolog amúgy.


Nem túl sok figurakiadás született sajnos, Takara Tomy babák, kulcstartó, kis desktop figurás széria, kiemelkedő a PlayStation játék mellé járó két figura, szép kis kiadások voltak akkoriban. A szerintem legszebb figura a sorozatból nem más, mint a 2002-es Momoyia Ichigo - Perfect Figure a Takara-tól, a doboz kinyithatós gyönyörű art-tal, igényes darab, szóval amit várnék az az lenne, hogy további ilyen mesés megjelenések legyenek a 20th Anniversary alkalmából.


Már tényleg csak a figurák hiányoznak, hiszen 2019 ősze óta folyamatosak a bejelentések szinte, és új tartalom is volt bőven. A lányok visszatértek egy shortmanga erejéig melynek első fejezete december 28-án debütált a Nakayoshi shojo magazinban, Tokyo Mew Mew Re-Turn címmel.


Illetve elindult a Tokyo Mew Mew Ore is, ami egy spin-off manga, fiú karakterekkel. Madoka Seizuki írja, és illusztrálja a történetet. Az alkotás szintén a Nakayoshi magazinban debütált, november 30-án, én vevő lennék egy animeadaptációra is, nagyon helyesek, próbálták interjúban kideríteni, hogy esetleg a régi lányok is kapnak e szerepet majd ebben a történetben, de a válasz az volt a szerkesztőségtől, hogy egyenlőre "titok". Szintén a 65 éves évfordulós projektek része az, hogy április 13-án megjelenik manga formában is az első kötet a fiúkkal. Már itt is vártuk a rajongókkal, hogy akkor jöjjön a 20th anime széria bejelentése a lányokkal, és lám így is lett.



Visszaszámlálás volt a hivatalos oldalon, aminél a lejárat az új animét rejtette, Tokyo Mew Mew New címen. Az anime mindkét évfordulót ünnepli.

Május 11-ig lehet jelentkezni a "mysta" pályázatra, Momomiya Ichigo hangját keresik, általános iskolás lányoktól kezdve, egészen 30 éves korig lehet jelentkezni. A meghallgatási ütemterv már az oldalon olvasható, az alkalmazás segítségével szavazás, videóbeküldések, bírák, átvilágítás, mindez több fordulóval. Mivel tavasz, nyár a meghallgatások ideje, így talán 2021-ben láthatjuk ismét együtt a lányokat az új sorozatban.

Mia Ikumi egy art-tal fejezte ki üzenetét, meglepte a hír, hogy egy régebbi sorozatot újraanimálnak, és kéri az új stábot, hogy adjanak bele mindent. ❤️

Alig várom az új sorozatot, és itt az ideje a figuradömpingnek is! 👍






Share:

Japanese Toys - Calcifer 🔥🔥🔥


A "kis" tűz démon-nal először Diana Wynne Jones Palota-sorozatában találkozhattunk (1986), majd 2004-ben Studio Ghibli filmként, Mijazaki Hajao rendezésében, és forgatókönyvírásában.

Átlagban a legtöbb hivatalos holmi belőle készült, led lámpától kezdve, post it-en át, mindenféle tárgy kiadásra került. Az egyik ilyen különleges játék az nem más, mint egy 3D Puzzle az Ensky-től.



Nagyon különleges darab, hiszen a könnyed játék mellett, egy figurát is kapunk, sőt mivel üreges, így tökéletesen belehelyezhető a figurákhoz használt hobbi led (Hiromi Sangyo's Milight 435R), ezzel a trükkel Calcifer világítani is képes lesz.
A kirakós kerete tulajdonképpen Calcifer eleje, erre kell felépíteni a hátát, és a kezeit, anyaga gumis, könnyen egymásba helyezhetők a darabok.





Tökéletes társa lesz Senkuu-nak a kemencében folytatott projektekhez. 😃 🔥🔥🔥 Calcifer-rel pumpálás nélkül megolvad a vas.


Share:

BISHOUJO Birodalom


10 éves a Bishoujo széria, Kotobukiya és készül az évfordulóra, tweet-jükben azt tanácsolták, hogy a bishoujoseries.com honlapot tegyük könyvjelzőre, és nézzünk vissza 2020. februárjában, de addig is szemezgessünk párat a Beautiful Girl Series történeleméből.
Ebben a sorozatában Kotobukiya népszerű képregény, film, sorozat, vagy játékkaraktereket jelenít meg anime, és persze Bishoujo stílusban (Beautiful Girl Series). A széria művésze Shunya Yamashita, mindenképpen kövessétek be, nagyon szépek a közös artok is a lányokról, például az első triónál is született közös illusztráció.

Jelenleg négy nagyobb gyűjtőneves téma fut: ▫️Marvel x Bishoujo
▫️DC Comics x Bishoujo ▫️Movie Bishoujo ▫️Horror Bishoujo.
illetve szintén négy célzott címes sor létezik: ▫️My Little Pony Bishoujo Series ▫️Mass Effect x Bishujo ▫️Tekken x Bishoujo ▫️Street Fighter x Bishoujo.

*Az összefoglalóban főleg régebbi kiadásoknál használtam gyári képeket, természetesen jelezve vannak linkekkel is, így azok a gyártó, és a kiadó tulajdonai, ahol csak lehetett élőben fotózott képpel illusztráltam. Köszönöm a képes segítséget Tina-nak, és Hiro-nak.❤️


Marvel x BISHOUJO

2009-ben Rouge, Black Widow, és Scarlet Witch triója nyitotta a Bishoujo sort, és egyben a Marvel-t is, majd 2010-ben újabb X-men lányt köszönthettünk Phoenix személyében.
Marvel Bishoujo - Rouge, Manufacturer : Kotobukiya Licensed by Marvel Characters B. V. www.marvel.com

2011-ben is volt Marvel, Jean Grey, Black Cat, Ms Marvel, Fantastic 4 - Invisible Woman, személyes kedvenc ez a kiadás, nagyon szép a kéz átlátszósága, mesés koncepció, illetve a talapzatok is nem simák, inkább minidiorámának mondhatóak. 2012-ben Mystique, Electra, és Storm következtek, és Balck Widow már a második verzióját kapta meg



Marvel Bishoujo, Manufacturer : Kotobukiya Licensed by Marvel Characters B. V. www.marvel.com

Ezután is robogott tovább a Marvel, Spider-Woman (2014), She-Hulk (2015), Lady Deadpool, Spider-Gwen, Lady Thor (2016) Loki (2017.01.) sorra jöttek a szebbnél szebb figurák. Természetesen Kotobukiya-nál gyakori a cserélhető fej, vagy kéz, így kétféleképpen is kiállíthatóak a remekművek, hősöknél általában maszkos, vagy maszk nélküli arc, esetleg más haj is lehetséges, vagy standard, és limited kiadás, ahol a színek is eltérhetnek. Spider-Gwen plusz fejet kapott normál kiadásban.



2017-ről kiemelendő egy cukiságfaktoros figura, mégpedig Mókuslány, és kis társa Tippy-Toe, 2015-ben jelent meg a szóló képregénye a hősnőnek a Marvel univerzumban. 



Marvel Bishoujo, Manufacturer : Kotobukiya Licensed by Marvel Characters B. V. www.marvel.com

2019-ben Domino-t kaptuk meg, kis Deadpool-al. 2020-ban pedig, hogy a jövőt is említsem Captain Marvel, és Dark Phoenix lesz újdonság a Marvel szériában.




DC Comics x BISHOUJO



A DC Comics Bishoujo 2010-ben indult Batgirl-el, majd 2011 februárban Catwoman, áprilisban Wonder Woman, és még a nyáron az első Super Girl, év végén pedig Poison Ivy jelent meg. 2012-ben kapta meg első verzióját Harley Queen, limited verziója maszk nélküli lett, illetve a kalapács aranyszínt kapott.

DC Comics Bishoujo, Manufacturer : Kotobukiya dccomics.com

2015-ben Batwoman jelent meg, 2016-ben Harley pedig második változatot kapott, majd 2017-ben Katana, és Supergirl kettes verziója következett, utóbbi pedig 2018-ban Dark verziót is kapott. 2019-ben a második verziós Catwoman érkezett, élethűen csillog a latex ruha, nagyon ott van, külön mágneses talapzat itt nincs, csak a pénzérmék.



DC vonalon újdonság 2020-ra Poison Ivy új verziója lesz.


Movie x BISHOUJO


A Movie x Bishoujo vonal 2011-ben indult a Ghostbusters film ihlette karakterrel, Lucy-vel, garantáltan egy szellem sem marad a házban utána, 2012-ben Jaina Solo-t, majd 2013-ban Agent G-t a Men in Black c. filmből köszönthettük. 2017-ben a Kill Bill c. Qutentin Tarantino film főhőse "A menyasszony" került sorra.

Movie x Bishoujo, Manufacturer : Kotobukiya
Lucasfilm Ltd., Star Wars Columbia Pictures, Ghostbusters

Horror x BISHOUJO


Tulajdonképpen a Movie, és a Horror szériák között átfedés van, hiszen filmekről van szó, így például a sorozatot megnyitó Freddy vs Jason mindkét besorolást megkapta 2014-ben.
A következő horror témára picit várni kellett, de 2016-ban Edward Scissorhands érkezett, a sorozatok dobozai is igényesek, Shunya Yamashita illusztrációja is mindig szerepel rajtuk. 2017-ben Chucky-val és Tiffany-val folytatódott a borzongás.








2017-ben Freddy és Jason újra kiadásra kerültek, és újdonsággal is folytatódott a horror széria. 2018. szeptemberében a kultfilm, Evil Dead Ash Willliams-ét kaptuk meg Bishoujo stílusban, igaz a normál verzió sem volt vértől hiányos, de limitedként megleptek minket egy még véresebb, és leharcoltabb verzióval. A talapzaton helyet kapott a Nekronomikon, és a doboz belsejében egy filmes kép is megbújt.





A 2019-es év újdonsága Pinhead, és Michael Myers volt. Pinhead is igen különleges, látványos dizájn lett, fájdalmas az a "magassarkú". (2020-ban a sorozatban Beetlejuice, Pennywise, és Leatherface várható.)



My Little Pony BISHOUJO Series


"Célzott neves" szériák közül a My Little Pony-t emelném ki a betekintőben, 2018-ban került sor a nagy bejelentésre, hogy a pónilányok külön szériát kapnak. Az első megjelenés Pinkie Pie volt 2019. májusában. (Augusztusban Twilight jelent meg, decemberben Fluttershy, jövőre pedig Rarity jön.) A széria különlegessége, hogy a pónik eredeti formája is ott van a lányok előtt.
Szinte folyamatos a Bishoujo vonal, így mindenki kedvence sorra kerül szépen lassan, tényleg csak szemezgettünk a sok szépség közül, de a teljes sorozat megtekinthető itt időrendbe szedve itt.
Remélem mindenkinek tetszett, és esetleg van olyan karakter, akit nagyon vártok.🙂






Share: